„Cseng a telefon… Cseng reggeltől estig… hétfő hajnaltól vasárnap éjfélig… A mérhetetlen elkeseredés cseng minden szóból: „Előrehaladott áttétes, „kikezelt”, reménytelen, csonkolt, kemoterápiától megmérgezett, meggyötört, sugárterápiától „megpörkölt”, megégetett; védtelen, lelkileg összetört emberi roncs vagyok. ÉLNI akarok, ÉLNI! Segítsen! SEGÍTSENEK!!! SEGÍTSÉG!!!! Gyerekeim, unokáim vannak! SEGÍTSÉG!”
S én mindig hallgatom megrendítő történetüket, minden egyes szót megdöbbenten, szívszorongva, mély aggódással jövőjükért, emlékezve… Emlékezve gyermekeim anyjára, aki a kemoterápiás kezelések után hetekig nem ismert meg bennünket, és 28kg–ra lefogyva kétéves – nem emberi élet – vergődés, kálvária, kínlódás, gyötrődés, borzalmas kínszenvedés után visszatért a Mindenhatóhoz. Pedig kezelőorvosa, egy híres onkológus professzor az utolsó hetekig biztatott „nyugodt lehetsz, minden rendbe jön, meggyógyul, jövőre veled fog vitorlázni”, csak éppen főorvosa árulta el, hogy arcátlanul hazudtak nekem, rég feladták, már hetek óta csak Ringer–laktátot és morfiumot kapott.
S ekkor, első amazóniai kutató expedícióink után, halálos ágyánál megfogadtuk: egész további életünket – látva a klinikai orvostudomány tehetetlenségét – nem kímélve magunkat, a rák elleni harcnak szenteljük.
Ezért alapítottunk rák információs és prevenciós kutatási központokat Budapesten, Lébényben, Bécsben, Münchenben, Hannoverben, Luzernben, Jeruzsálemben, New Yorkban… És a kezdet nem volt könnyű, kemény őserdei megpróbáltatások után, az alfa–lobbi és orvosai részéről megaláztatás, rágalmazás, csúfolás, gúnyolódás, becsületsértések sorozata volt első bérünk.
„Nevetséges, egy teával akartok a rák ellen valamit is elérni, komolytalan, gyerekes” –, ez volt még a legenyhébb állásfoglalás a világ legnagyobb haszonnal működő üzletágával, a kemo-iparral szorosan összefüggő onkológusoktól. De van egy jó osztrák közmondás: „A minőség hosszú távon mindig győz, ami nem öl meg, az keményebbé tesz!”
Akkor még nem olvastuk Ralph Moss „Cancer. Industry”, „Questioning chemotherapy”, dr. Alfons Weber „A rák igazi okairól”, W. O. Lenberg: „Rák, az Évszázad botránya”, valamint Ernst Wallenberg „Krebsbankrott”, „Urfeind”, illetve dr. Rudolf Pekar, prof. dr. Nikolai Korpan, prof. dr. Xin Yu– Ling „Krebs – die biolokolai Korpan, prof. dr. Xin Yu–Ling „Krebs – die biologische und die medizinische Tragödie – die Krise der Krebsmedizin und neue Wege zu ihrer Lösung”, dr. Thomas Kroiss: „Heilungschancen bel Krebs” című könyveit.
De a sok pofon és meghurcolás mellett sokan, nagyon sokan voltak – osztrák kancellárok, miniszterek, politikusok, civil világszervezetek, osztrák, német bankok, az első gyógyultak –, akik hittek bennünk, és teljes erővel támogattak. Az út hosszú volt, nagyon–nagyon hosszú és fájdalmas, tizenkét társam maradt az őserdőben – halálos Dengue–láz, kígyómarás miatt – a rák elleni harcban. Emlékük örökké él bennem, eredményeinkkel hajlunk meg előttük a legmélyebb tisztelettel, nem hiába küszködtünk, küzdöttünk, nem adtuk fel. Engem is elkapott a Leishmanniosis visceralis és a Dengue–láz. De megmentett a trópusi teakeverék, ősi kínai, majd a yanomarni, shipibo, ashaninka, kechua indiánok által továbbfejlesztett gyógytea.

„Méregtelenítésre, immunerősítésre és azoknak a krónikus, degeneratív betegségeknek a megelőzésére, kezelésére, gyógyítására, melyek – ti, gringók életetek utolsó húsz évét pokollá teszik és korán elmentek a Mindenhatóhoz” – ahogy öreg, hű igaz barátom, „életbarátom” – a most 106 éves bölcs yanomami főgyógyító (curandero) Katunka mondta. Évezredes, évszázados tapasztalatokat osztott meg velem, miután unokája Sao Pauló–i csípő–műtétem után egyre jobban futott. Tőle sokat, nagyon sokat, rengeteget tanultam. A természet tiszteletét! A természet törvényeinek tiszteletét! Ő az emberiség túlélésének egyetlen lehetőségét – megérteni a természet törvényeit és harmóniában élni a természettel – látta! Milyen igaza volt!
És hónapokon át jártuk a forró, gőzölgő, moszkítós, mérgeskígyós őserdőket Amazóniában, Délkínában, Thaiföldön, Vietnamban, kerestük és megtaláltuk azokat az ősi gyógynövényeket, melyekben a bioaktív hatóanyagok a legmagasabb koncentrációban voltak jelen.
Ez volt a trópusi tea standardizálásának egyik legfontosabb előfeltétele.
És közben jöttek az egyre biztatóbb preklinikai vizsgálati eredmények, világhírű rákkutató intézetek tudósai kapcsolódtak be a kutatómunkába, a tudományos hatásbizonyításba, önzetlenül, szabad idejükben, nem kímélve pénzt és fáradságot, vizsgálták velünk karöltve, és bizonyították a tea méregtelenítő, óriási immunerősítő bizonyították a tea méregtelenítő, óriási immunerősítő és daganatellenes hatását.
Igen, kilenc daganatnál egyértelműen daganatburjánzás és angiogenesis-gátló programozott sejthalál, apoptózis-indukáló, -indító hatása volt. Ugráltunk, táncoltunk örömünkben, de tudtuk: a megkövesült óriási gazdasági és politikai befolyással rendelkező dogmatikus alfa-lobbinak nem érdeke a valóság, az igazság, a rák igazi okának ismertetése, nem érdeke a megelőzés lehetőségeinek globális terjesztése, nem érdeke a holisztikus integratív, biológiai rákterápia széles körű bevezetése, integratív, biológiai rákterápia széles körű bevezetése, mellékhatások és nagy profit nélkül! Ezt a csoportot csak egy dolog érdekli, tűzzel–vassal, olykor csalással, hazugsággal, félrevezetéssel, ártatlan halottak százezrei árán is minél több profit, pénz, pénz, PÉNZ!!! Globális moneykrácia!
És aztán eljött a nagy pillanat, az osztrák regisztráció. A rendkívül kutatástámogató, humanitárius, emberszerető osztrák minisztériumi tanácsosokkal és szekció–főnökökkel, valamint szponzorainkkal, az osztrák, német bankokkal, a szabadkőműves világszervezettel, Rotary–klubbal, Lions–klubbal és segítőkész, lelkes osztrák vállalkozókkal egyhangú döntés született: legyen étrend–kiegészítő, hogy ne csak a gazdagok, hanem MINDENKI, a szegény emberek is hozzáférhessenek. Nekik is csak egy életük van, nekik is ugyanolyan joguk van az ÉLETHEZ, mint a népfosztogató, embertelen, népgyűlölő politikus–milliárdosoknak.
Örömünk határtalan volt, és láttuk Ausztriában, Németországban, Olaszországban, USA–ban, Izraelben az első pozitív klinikai eredményeket. Reményteleneket, „kikezelteket” tudtunk visszahozni az életbe!
De újra jött a hideg zuhany: „Esettanulmányok, klinikailag értéktelenek, semmit sem számítanak” – legyintettek egyes onkológiai kemo–profik. De szerintem mindenkinek csak egy élete van. Persze ez őket egyáltalán nem érdekelte, nem érdekli, fontos az esetleges konkurencia eltörlése, leradírozása, hitelrontás, meghurcolás, gazdasági és lelki, esetleg fizikai megsemmisítés árán!
Osztrák vice–kancellári támogatással Budapestre mentem, hisz ott már akkor is katasztrofális volt a rák-helyzet. Magyarország a világelsők között volt a WHO (Világ Egészségügyi Szervezet) a nemzetközi rák-statisztikákban. Segítettünk beteg emberek százainak, elindult egy gyönyörű idő, egyeseknél megállt a folyamat, egyeseknél 4–6 hónap után nemcsak az inoperábilis primer daganat, hanem az áttétek is eltűntek.
Nagyon boldogok, végtelenül boldogok voltunk. Aztán jött az Ó utcában is a hideg zuhany. Bezárták a rák információs központot. Az indoklást hadd ne írjam le, megszégyenítő lenne az ártatlan, megfélemlített, felülről irányított hivatalnokokra. Érthetetlen volt számunkra – egy nyitott hivatalnokokra. Érthetetlen volt számunkra – egy szabad, emberszerető, embertisztelő, sűrű szociális hálóval rendelkező, magas szintű népegészségügyet ápoló, népszerető demokráciából, Ausztriából jöttem – a vak elutasítás, a végtelen korrupció, a dogmatikus lobbi–párti bürokrácia, és egy lobbi arcátlan pénzéhsége, gonoszsága, embertelensége állt velünk szemben. Tehetetlenek voltunk. Ezeknek a szörnyetegeknek az emberélet semmi, a PÉNZ, a politikai hatalom ha minden áron is – hazugság, csalás, tudatos népirtás árán is megszerezve – de minden!!!
Törekvésünk, hogy a teakeveréket Magyarországon gyártassuk – hogy minél olcsóbb legyen a magyar eladási ár –, súlyos kudarcot vallott, többen nagyon csúnyán, aljas módon becsaptak bennünket.
De vissza a Dengue-lázhoz. Két világhírű magyar tudós, pharma– és biokémia professzorok voltak az elsők, akik a tea vírusellenes hatását (IC50=11.309.3) tudományosan igazolták. A tea Epstein–Barr vírus, lymphoma non Hodgkin–ellenes pozitív hatását a világon elsőként prof. dr. Bilha Schechter, a világhírű Weizmann Institute of Science, Izrael kiváló tudósa bizonyította önzetlen, fáradságos munkával.
Nyolc barátom elvesztése után nekem se volt sok reményem, hogy túlélem a Dengue–lázat, de én már mint erősítés á la Katunka az őserdőben is velük együtt ittam az eredeti trópusi teát, valószínűleg ezért tört ki rajtam a láz sokkal később. A Dengue–láz legyőzéséhez indián barátaim az utolsó pillanatban – 8 hét alatt 35 kg-ot fogytam, mindenhonnan folyt belőlem a vér, a testi vég közelében DHL–el küldtek nekem egy borzasztó ízű szirupot, a tea egyik összetevőjének kivonatát. Az üvegekre és mellettük egy papírra csak annyi volt írva: 3×30 csepp naponta, 1 óra különbséggel inni. Elkezdtem. Egyre jobban éreztem magam, 8 hónap után lázroham, fejfájás és vírusmentes lettem. A tea megmentette az életemet.
Csak az állandó izomfájdalmak maradtak vissza, ellenük is tudnak gyógyírt az indiánok, de ez a növény nem exportálható Dél–Amerikából.
Meglepő gyógyulásomra felfigyelt bécsi „életbarátom”, „Geo” professzor, az AKH kemoterápiai kutatólabor tudományos főigazgatója, és egy magyar származású, de Amerikában dolgozó világhírű hepatológus asszony, aki akkor Bécsben dolgozott. Ők ketten, egy bécsi kutatólaborban vizsgálták és igazolták a két trópusi keverék együttes hepatitis-B és hepatitis-C elleni hatását. (a WHO a hepatitis-C vírus (HCV) – fertőzést a 3. évezred epidémiájának nyilvánította.)
A Dengue-láz és a hepatitis-C vírusa testvér-vírusok. Az első HCV+ fertőzötteken Bécsben, Ausztriában az eredmények meglepően pozitívak voltak. A HCV+ betegek többsége az interferon kezelés félbeszakítása után fél év múlva májfunkciós értékeik normalizálódását mutatta, pár hónappal később pedig vírusmentes lett. Azóta ezzel a célzott táplálkozási rendszerrel Európa szerte családi orvosok, hepatológusok több száz HCV+ fertőzöttnek tudtak lényeges javulást és gyógyulást biztosítani. Ebben az esetben additív, rendkívül magas megadózisú orális és intravénás C-vitamin-kúrával – mint ahogy Linus Pauling, dr. Robert Cathcart, dr. Hugh Riordan nagy sikerrel alkalmazták és alkalmazzák (Dr. R. Cathcart 9 esztendő alatt 22 000 rákos és HCV+ beteget gyógyított meg!) – lehet gyógyulást, azaz a máj– és vérleletek normalizálódását és vírusmentességet elérni.
Az idők változtak, megjelent Magyarországon is az EU – és mi is az EU–val. De ahogy egy onkológiai intézet főorvosnője mondta, „a boszorkányüldözés semmi ahhoz képest, amit egyes kórházi onkológusok az eredeti trópusi teáról terjesztenek, miközben a lobbitól agyondicsért kemoterápia a rák ellen legjobb esetben csak 6.0%–2.0%–ban hatásos (De Vita, Gadner, Abel, NCI…). De a kemoterápiáért az onkológusok világszerte megkapják a közismerten magas jutalmat. A kérdés csak az: kinek milyen a szakmai elismertsége, tekintélye, hol, hány előadást tart a kemoterápiáról, ettől függ, mennyit, hova és milyen formában?
A klinikai eredmények a rák és HCV ellen a Célzott Táplálkozási Rendszer továbbfejlesztésével, kibővítésével egyre jobbak lettek. De a tea nem csodaszer!
A növények kémiai összetétele – a természet csodája – a növény több százmillió éves, a környezettel vívott harcának eredménye. „Egy a végtelenségig kivonatolt, de szintetizálható (ez a lobbi számára a lényeg!) vegyület sohasem lehet olyan hatásos, mint az egész növény összes vegyületének együttes biológiai hatása.” (Prof. dr. H. Wagner)
Nem mindenkinek tudtunk és tudunk segíteni. Azonban ahogy génexpressziós és titkosított, placebo–kontrollált, klinikai tanulmányok előrehaladott áttétes, terminális betegeknél is bizonyítják, az esetek nagy százalékában (61%) a teával és célzott táplálkozási rendszerrel a rákos vagy más krónikus, degeneratív folyamat lelassítható, megállítható, visszaszorítható, GYÓGYÍTHATÓ! (lásd: Assoc. prof. prof. h.c. mag. dr. Dávid Tamás, TCM dr. Li Qin „SEGÍTSÉG RÁK ESETÉN” című könyvét).
A rendszerünk most már tíz daganattípusnál – hála két világhírű bécsi tudósnak – tüdő, mell–, gyomor–. vastagbél–, bőr–, csont–, petefészek– és prosztatarák, illetve lymphoma non Hodgkin mellett hatásos a neuroblasztomára* is. (*főleg gyerekekben fellépő, többnyire kemoterápia–rezisztens, agresszív, rosszindulatú daganat.)
És következő legfontosabb feladatunknak tekintjük a szerető, együttérző, megértő, objektív felvilágosítást, az őszinte, becsületes információt, egyéni, testre szabott információt, alapos, mindenre kiterjedő megbeszéléseket a betegség okairól és a megoldásról (nem csodaszerekről és hókuszpókuszról), hogy a többnyire sajnos sikertelen, nem oki, hanem tüneti kezelések, a csonkító, mérgező, égető konvencionális, orthodox klinikai kezelések előtt, azokkal együtt, vagy azok után a halálos áttétek megelőzésére számtalan tudományosan bizonyított, klinikailag hatásos, világszerte évtizedek óta alkalmazott és bevált rákellenes eljárás és készítmény létezik.
Az NCI (amerikai nemzeti intézete, a világ második legnagyobb rákkutató intézete) véleménye az orthodox, konvencionális klinikai rákkezelés hatásosságáról (2007): Sebészet, korai diagnózis esetén 28%
Sugárterápia, korai diagnózis esetén 12%
Kemoterápia 6%
Kemoterápia, áttétek esetén 2%
Ennek ellenére nem hallgathatom el, hogy a világ legerősebb lobbija, mely erősebb, mint a fegyvergyártó, olaj- és kábítószerlobbi az utóbbi 100 évben, a sikertelenség ellenére, mindent megtett és ma is megtesz (lásd „PROFIL” 2007 „PILLENZAUBER” – „csalás, hazugság, orvosok megvesztegetése, betegek félrevezetése…”) a tudományosan bizonyított, klinikailag sikeres komplementer, szupportív, additív, esetleg alternatív rákellenes eljárások, készítmények kutatóinak lejáratására, elhallgattatására, a klinikai tanulmányok, a tudományos közlés blokádjától, a rágalmazás, az innovatív kutató becsületének, jó hírének, szakmai tekintélyének sárba tiprásától, gazdasági és erkölcsi ellehetetlenítésétől kezdve a boszorkányüldözés különböző brutálisabb, modernebb, maffiaszerű módszereiig, ahogy Rife–tól, prof. dr. J. Folkmantól, G. Naessenstől, Livingstontól, dr. Niepertől kezdve a rák igazi, elsődleges oka tudományos bizonyítója – dr. Alfons Weber – sorsáig vagy a közelmúltban az EU–becsületrendes, holisztikus onkológus dr. Thomas Kroiss ellenes koncepciós pertől, rákklinikája bezárásától kezdve a dendritikus sejtek klinikai alkalmazásának forradalmárai, a világhírű bécsi prof. dr. S. Leodolter és prof. dr. J. Huber nyilvános meghurcolásáig is láthattuk.
Ez a csoport semmilyen módszertől nem riadt vissza, és nem riad vissza, hiszen globális gazdasági és most már politikai hatalmuk is korlátlan, és ezzel nemcsak élnek, hanem arcátlanul – világszerte több százezer „gyógyszer–halott” ellenére – vissza is élnek. (lásd. Th. Moore: „Deadly medicine” a Tambocor–botrány, vagy a közelmúltban a fájdalomcsillapítók, gyulladásgátlók C.–, V.– és Pr.– botrányai (120 000 halott) vagy a tény, hogy az USA–ban a gyógyszerek mellékhatása a negyedik halálok).
Kérdem tisztelettel, milyen nagy minőségi biztonságot – gyártás, hatás, mellékhatás – adnak a beteg embereknek a gyógyszerek állítólagos fázis I. – fázis IV. klinikai vizsgálatai, melyek eredményeire a lobbi és a vele gazdaságilag összefüggő orvosok, onkológusok nagyon nagy súlyt fektetnek. A méregdrága, de ahogy látjuk, nem „betegbarát” klinikai vizsgálatok előírásával, minden eszközzel mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a nem gazdag kutatók, kis- és középvállalatok innovatív találmányainak szabadalmaztatását, regisztrációját, és forgalomba hozatalát.
Vissza életcélunkhoz, a globális és egyénre szabott objektív felvilágosítás mellett – a küzdelemhez az előrehaladott, rákos, HCV+–os és más krónikus degeneratív betegségben szenvedő betegek életéért – mindent meg akarunk tenni, csatlakozva amerikai kutató–orvosok mozgalmához, hogy minél több embert felvilágosítsunk a RÁK MEGELŐZÉSE és a RÁK ÖSSZES legújabb KEZELÉS LEHETŐSÉGEIRŐL, és a „kikezelt” reménytelenek nagy részét is visszahozhassuk az ÉLETBE!
Az utóbbi időben újra megélénkült „a második vonal” küzdelme is, ahogy egy kiváló családi orvos, dr. E.C. egy tévéadásban kifejtette bizonyos onkológusok véleményéről, becsületsértő, lebecsülő, trágár szavairól (pl. prof. dr. 1. L.) a trópusi tea, a természetes táplálkozás és életmód gyógyító hatásáról, az intravénás és orális megadózis C–vitamin kiváló rákellenes hatásáról, alkalmazásáról: „Sajnos tudatlanság, ostobaság, pénzéhség és gonoszság” (és minden tekintetben természetesen gazdasági kemo–ipar–függőség) vezeti e kollégákat.” Sajnos!
Én a holisztikus, integratív, biológiai rákterápia híve vagyok elsősorban hosszú távon óriási jelentőségű lenne a rendszeres évi széles körű (mell–, tüdő–, szájüreg–, gyomor–, vastagbél–, prosztata–, petefészek–, bőr–, méhnyakrák–szűrés + diff. vérkép, immunstátusz, redox potenciál, vér–, vizelet–, nyál–pH, belső miliő, anyagcsere–egyensúly, vitamin, ásványi anyag, enzim, nyomelem, vérkoncentráció meghatározása évente) rákszűrés azonnali bevezetése a magyar népegészségügyi alapellátásba – természetesen mint egyes külföldi országokban – költségmentesen.
Pozitív lelet esetén korai sebészet, egyénre szabott, célzott sugár– és célzott kemoterápia mellett a phytoterápia (pl. trópusi tea, fagyöngy–injekció), vitamin–, ásványi anyag–, enzim– (koenzim QlO, glutathion…) nyomelemhiány pótlása, megadózis intravénás és orális C–vitamin (L. Pauling, R. Cathcart), csecsemőmirigy–kivonat, psychoterápia (Simonton), frekvencia–terápia (Rife, Clark, Beck, Lakhovszky), oxigén–, ózonterápia, lokoregionális hyperthermia (prof. dr. Szász), galvanoterápia, perkután bio–elektroterápia (dr. R. Pekar, prof. dr. Xin–Yu–Ling), kryo–terápia (prof. dr. N. Korpan) stb. együttes szinergetikus alkalmazásával a dohányzás, alkoholizmus azonnali beszüntetésével, a helytelen táplálkozás és életmód radikális átállításával, a belső miliő lúgosításával, tartós stressz–redukcióval lelki konfliktusok megoldásáva4 az amalgámfogtömések azonnali liktusok megoldásáva4 az amalgámfogtömések azonnali eltávolítása után az előrehaladott áttétes rákos esetek nagyon magas, 60–85%–ában 5–8 hónap után stabilizáció, részleges vagy totális remisszió (a daganatok, áttétek végleges zsugorodása vagy szétesése) figyelhető meg. Ezt az eljárás–komplexet nevezzük mi INTEGRATÍV BIOLÓGIAI RÁKTERÁPIÁNAK, röviden A RENDSZERnek.
Az utóbbi két évben a rák és más krónikus, degeneratív betegségek megelőzésének ismertetésére, a MEGELŐZÉS fontosságának hirdetésére is különös figyelmet fordítottunk és a jövőben is fordítani fogunk.
Mindenkinek joga van megtudni az igazságot a rák elsődleges és másodlagos okairól, és megismerni mindazokat – a nagy részben elhallgattatott, eltitkolt, esetleg aljasan, becstelenül lejáratott – eljárásokat és készítményeket, melyeket a konvencionális kezelés ésszerű, egyénre szabott, célzott alkalmazásával együtt vagy azután, sok millió ember életét lehetne meghosszabbítani, és emberhez méltó életet biztosítani.
Legyen ez a könyv egy TÜKÖR!
A TUDÁS, az AKARATERŐ, a HIT, a SZERETET, az ÉLNI AKARÁS győzelmének tükre! Az ÖSSZEFOGÁS tükre! Az évezredes népgyógyászati tapasztalatok, kutatásaink, évtizedes fáradozásaink, a holisztikus, integratív, biológiai rákterápia és a magyar családi orvosok, holisztikus onkológusok, természetgyógyászok KÖZÖS, FÁRADSÁGOS, BECSÜLETES, NÉPSZERETŐ, SIKERES RÁKELLENES HARCÁNAK TÜKRE!
Végtelen KÖSZÖNETTEL, ELISMERÉSSEL és TISZTELETTEL adózzunk MINDNYÁJUKNAK!
Cseng a telefon! Cseng a telefon…! Cseng, cseng, cseng…! Cseng hétfő hajnaltól vasárnap éjfélig!
„Előrehaladott áttétes, „kikezelt”, reménytelen, megcsonkolt, kemoterápiától meggyötört, megmérgezett, sugárterápiától „megpörkölt”, megégetett, elhagyott, magányos, lelkileg összetört, megalázott emberi roncs, rákos beteg voltam: ÉLNI AKARTAM! ÉLNI! ÉLNI!!! Hinni és SZERETNI!
SEGÍTETTEK! A holisztikus additív teával és Célzott Táplálkozási Rendszerrel és házi orvosommal, kezelő orvosommal, szeretteimmel HARCOLTAM, harcoltunk EGYÜTT, ÖSSZEFOGTAK, összefogtunk együtt a RÁK ELLEN, az ÉLETEMÉRT!
Gyermekeim, unokáim vannak. SZERETNEK! SZERETEK!
SZERETLEK BENNETEKET!
Élek! ÉLEK! ÉLEK!
GYŐZTEM! Hihetetlen, de GYŐZTEM!
GYŐZTEM a RÁK ellen!!
GYŐZTÜNK EGYÜTT!”
Erről szól ez a könyv!
De az én, a mi harcunk megy tovább, hiszünk, tovább kutatunk, tudunk, bízunk, összefogunk, és harcolunk együtt a gyerekekért, a lányokért, az asszonyokért, a fiúkért, a férfiakért, az ÉLETÜKÉRT, a BOLDOGSÁGUKÉRT!
HIT és TUDÁS, e kettő visz engem, minket előre!
És mindennap cseng a telefon! Cseng a telefon: „Sírok, sírok az örömtől a boldogságtól most jöttem a laborból, a CT–ről, a röntgenből, leleteim mind negatívok, jól érzem magam, egészséges lettem, szeretek, dolgozom, BOLDOG VAGYOK, SZERETNEK!”
Van ennél óriásibb érzés, lehetnek ennél boldogabb pillanatok egy ember életében, ha évtizedes küzdelem után ezt hallja az ember nap mint nap.
Ha szolgálhatja az Elesetteket, a halálos Betegeket, a testi, lelki Roncsokat, szolgálhatja NÉPÉT, a világ NÉPEIT, FÖLDÜNK nagy Családját!
Ez életem, barátaimmal együtt ÉLETÜNK ÉRTELME: hinni, szeretni, megérteni, segíteni!
Ezért érdemes élni, hogy ÉLETET menthessünk, hogy hitet, egészséget, szeretetet, örömet, boldogságot adhassunk!
De mi, kutatók, tudtuk ezt előre?? NEM!… csak hittünk, kutattunk, tanultunk és reméltünk.
Reméltük, hogy a természet örök törvényei végső fokon érvényesülnek. GYŐZÜNK a családi orvosokkal, onkológusokkal, a természet erőivel, hittel, szeretettel, tudással, törhetetlen akarattal, a bennünk lakozó óriási ÖNGYÓGYÍTÓ ERŐK aktiválásával!!
Az első pillanattól kezdve szívszorongva aggódtunk, megállíthatjuk–e, visszafordíthatjuk–e a gyilkos folyamatot, mint dr. Rife, mint dr. Priori, mint dr. Pekar, mint dr. Nieper tette, vagy dr. Thomas Kroiss, prof. dr. Nikolai Nieper tette, vagy dr. Thomas Kroiss, prof. dr. Nikolai Korpan, dr. Hartmut Baltin és társai nap mint nap teszik?
Hosszú-hosszú az ÚT; az emberek, a betegek és orvosok meggyőzéséig, az egészségtudat elmélyüléséig, a megelőzés fontosságának megértéséig, a radikális ÁTÁLLÁSIG, a táplálkozás és életmód radikális átállításáig, az IMMUNRENDSZER AKTIVÁLÁSÁIG!!!
Fő célunk: méregtelenítés, mozgás, lúgosítás, sav–bázis egyensúly helyreállítása, vitamin, ásványi anyag, enzim, nyomelem–egyensúly és az élethez szükséges vérkoncentráció biztosítása, magas ZETA POTENCIÁL, intra– és extracelluláris anyagcsere-egyensúly helyreállítása, radikális táplálkozás–átállítás, oxigénellátás és életenergia-produkció (ATP) biztosítása és ezzel párhuzamosan 26 hét teafogyasztás után az IMMUNRENDSZER 95%-os ERŐSÍTÉSE (NK-sejtek, CIK sejtek…), a DNA károsodás kijavítása és a dendritikus sejtek megszaporodása!!!
És utána jön a LEGFONTOSABB: a p53 gén ÚJRA működik, a sejtosztódás normalizálódik, LEÁLL a deformált sejtek képződése, ELINDUL a deformált sejtek, a RÁKSEJTEK programozott elhalása, az APOPTÓZIS!!! Ez a LÉNYEG!!!!
E könyv az öncélúság elvetésével 25 éves kutatási munkának és 15 év klinikai eredményeinek első összegezése is egyben, megvalósult víziónk, megvalósult álmunk, küldetésünk az ÉLETMENTÉS, a tények, a rákos betegek világának, gondolatainak, érzéseinek, akaraterejének, sorsának, küzdelmének, gyógyulásának élethű, objektív ábrázolása. NYERTÜNK!!! GYŐZTÜNK! De CSAK 5–8 hónap végtelen fáradozás után, CSAK 10 daganattípusnál és NEM mindenkinél!
Azonban már van ÚJ SEGÍTSÉG!! A tea rendszer és az ORÁLIS és INTRAVÉNÁS MEGADÓZIS C–vitamin EGYÜTTES alkalmazása. Az így elérhető rendkívül magas C–vitamin–koncentráció azonnal elindítja a ráksejtek elhalását, mérgező a ráksejtekre, de nem toxikus az egészséges sejtekre! Így időt nyerünk! Így még TÖBB ÉLETET menthetünk!
Mit mondtak évezredekkel ezelőtt a bölcs kínaiak: „Egészségünk bázisa a szabad gyökök és antioxidánsok egyensúlya és az életerő (Qi) szabad áramlása!” Mennyire igazuk volt: „A véráramlás az életerő folyója, a nyirokáramlás az élet fája”: A vér szállítja az oxigént és tápanyagot a sejtekhez. A nyirokrendszer eltávolítja a salak- és méreganyagokat, egy életfontosságú tisztító, méregtelenítő rendszer. Így lesz biztosítva a test optimális működése, mint táplálkozási, strukturális, biológiai, elektromos „áramlási” egyensúly–rendszer.
A betegség a testi, lelki, szellemi egyensúly felbomlása, a gyógyulás a biológiai egyensúly helyreállítása.
Egészségünk, Életünk alappillérei – Testünk AH–egyensúlya, vitamin, ásványi anyag, enzim, nyomelem egyensúlya, anyagcsere egyensúlya, a belső és külső miliő egyensúlya, állandóan erős immunrendszer, kiegyensúlyozott, természetes táplálkozás, hit, szeretet, boldogság, bölcs, mértékletes Életmód.
Igen, ezekkel az alapvető ismeretekkel, a természet törvényeivel felvértezve GYŐZTÜNK EGYÜTT! És továbbra is GYŐZNI fogunk! Nap mint nap! Végső CÉLUNK, hogy mindenki tudja itt ebben az országban és a nagyvilágban, mit kell tennie, hogy testének sejtjei optimálisan működjenek, teste, lelke, szelleme egyensúlyban legyen, örömben, szeretetben, boldogságban éljen, hogy megelőzze az egyre világszerte elhatalmasodó, gyilkos, rendkívül fájdalmas, nyomorító, krónikus, degeneratív betegségeket, mint a szívinfarktus, rák, rheumatoid arthritis, fekélyes vastagbélgyulladás, másodlagos cukorbaj, Crohn–kór, Alzheimer kór, Parkinson kór, szklerózis multiplex, impotencia, asztma, allergia…! A krónikus, degeneratív betegségek gyógyításának egyik fő kulcsa a vér enyhén lúgos, alkalikus pH fának állandó, tartós biztosítása. Ha a vér pH–ja – dohányzás, alkoholizmus, helytelen táplálkozás, káros életmód és szeretethiány miatt – lényegesen, tartósan 7.0 alá csökken (túlsavasodás) (a fejlett ipari országokban, Európában, Észak–Amerikában a lakosság 98%–a túlsavasodásban szenved!): a vérben élő mikrobák megváltoznak, mutálnak, kórokozóvá, patogénné válnak (rák protozoák), és elárasztják a szervezetet, mérgeket, toxinokat képeznek, megtámadják a sejteket. (Vérszegénység, vérlemez–hiány léphet fel!). A konstruktív enzimek destruktívvá válhatnak. A sejtek oxigénellátása, vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek asszimilációja lényegesen csökken, ennek következtében életfontosságú szervek (szív, agy, máj, vesék, immunrendszer…) működése is súlyosan zavart lesz. Visszafordítható vagy tartós elváltozások, súlyos egészségi károsodások, krónikus, degeneratív betegségek léphetnek fel.
Ezért: Minden nap, minden órában, minden percben, minden másodpercben tudatosítsuk egészségünk megőrzésének fontosságát, méregtelenítsük szervezetünket, állandóan ERŐSÍTSÜK ÖNGYÓGYÍTÓ ERŐINKET!
Ezzel a kívánsággal búcsúzom: Mindnyájuknak erős HITE?; széles körű TUDÁST; sok ÉLETERŐT, jó EGÉSZSÉGET, töretlen AKARATERŐT, BÖLCSESSÉGET és BOLDOGSÁGOT kívánva.
És még valami rendkívül fontos:
ÉLJÜNK HARMÓNIÁBAN a TERMÉSZETTEL, ÉRTSÜK MEG, SEGÍTSÜK, TISZTELJÜK, SZERESSÜK EGYMÁST! TARTSUNK ÖSSZE mindig, minden helyzetben! ÉRTSÜK MEG, TUDATOSÍTSUK a TERMÉSZET ÖRÖK TÖRVÉNYEIT!!!
assoc. prof. dr. v. Dávid Tamás
Budapest, 2007. szeptember 1.
Budapest, 2007. szeptember 1.