Sorstársaim történeteiből világosan látható, hogy Professzor úr az általa összeállított rákterápia rendszerével hogyan építi fel a betegek immunrendszerét mellékhatások nélkül, és hogyan ad lelkierőt.
A rendszer a trópusi teán és a vitamin, ásványi anyagok, aminosavak, mikro-tápanyagok adásán kívül – minden vegyszer, gyógyszer nélkül – radikális életmód- és táplálékváltást javasol. Ez a kb. 6-8-10 hónapig tartó harc önmagunkkal megéri. Le kell győzni önmagunkat, egészen mást kell enni, mint eddig, több folyadékot fogyasztani, lúgosítani, többet mozogni, lazítani, leküzdeni a stresszt. Ez egy keskeny örvény, melynek végén ott ragyoghat a gyógyulás. Erről nem szabad letérni! Nem szabad hinni megalapozatlan reklámoknak, mások által ajánlott készítményeknek.
Csak a Professzor úr által megadott, tudományosan megalapozott, egyénre szabott Protokollt kell erős hittel követni. Ezt tette a gyógyultak tömege és én is. Öt éve tünetmentes és teljesen gyógyult vagyok. Sikeres műtét után kezdtem el, és azóta is eszerint élek. öt éve nem is voltam beteg, pedig fogorvosként ki vagyok téve fertőzéseknek.
Dávid Professzor úr rendszere nemcsak betegeknek való, hanem megelőzésre is alkalmas, csökkentett adagban. Családom, barátaim, ismerőseim közül többen megelégedéssel fogyasztják.
Mindenképpen ez a JÖVŐ ÚTJA!
Már ideje lenne, hogy a gyógyulni vágyók választhassanak a gyógyszeres és a holisztikus gyógymódok között. Ehhez a kollégáknak továbbképzéseket kellene tartani, hogy megismerjék ezt a rendszert, lássák a gyógyulások menetét. Legjobb lenne már az egyetemeken bevezetni a holisztikus szemléletet. Sokkal olcsóbb lenne a gyógyítás, és nem kellene mellékhatásokkal küszködni, sajnos, olykor eredménytelenül.
Dávid Tamás professzor úrnak és munkatársainak ezúton is megköszönöm – a gyógyultak nevében is – áldásos munkájukat, és kívánom sok szeretettel, hogy még nagyon sokáig jó egészségben folytathassák tevékenységüket, stresszmentes, TÁMOGATÓ környezetben, az EMBERISÉG javára.
Sopron, 2012. október