Diétás és életviteli ajánlások a teakúrához

A rendszerünk által javasolt diéta nem fogyókúra. Olyan ember egészségének megőrzését, betegségek megelőzését, gyógyulási folyamatát van hivatva támogatni, akinek szervezete sok anyagcsere-salakanyagtól „mérgezett”, akinek immunrendszere legyengült, aki daganatos betegséggel küzd, aki súlyos betegségből lábadozik vagy nehéz operáción esett át és lassan újra erőt kezd gyűjteni. Tehát olyan ételek találhatók benne, melyek részint étvágygerjesztő hatásúak is.

Az egészséges, vagy túlsúlyos ember se lapozza át azonban rögtön ezeket az oldalakat. Inkább komolyan vegye figyelembe az irányelveit, hogy talán megelőzze a gyakran visszafordíthatatlan következményekkel járó organikus megbetegedéseket és gondolkodjon el rajta, vajon nem a szervezet méregtelenítési zavaraiban keresendők-e a testi telítettség és a lelki problémák okai.

A diétás rend az emberiség évezredes jó és rossz táplálkozási tapasztalatain nyugszik, melyeket azonban néhol háttérbe szorított vagy teljesen eltüntetett a bőség zavara. Azok számára, akik étkezési szokásaikban még sohasem voltak képesek ellenállni az ínyenc csábításoknak, az itt ajánlott diéta bizonyára radikális változtatást jelent a táplálkozás terén. Akiben azonban az átfogó felvilágosítás nyomán legalább valami mérték tudatosult, mindezt csak a táplálkozás módosításának fogja érezni.

A diéta kifejlesztésének egyik fő szempontja tehát a test alapos, állandó vagy tartós méregtelenítése, és ezáltal az immunrendszer jelentős erősítése, a máj, a vesék, a bélrendszer, a tüdő működésének támogatása volt. Aki a természeti népek „étlapját” tanulmányozza, annak fel fog tűnni, hogy a köretek, utóételek vagy köztes étkezések mennyi olyan anyagot tartalmaznak, melyek mind a máj, a vese, a lép és a bél működését segítik.

Egy fontos kérdésben ezek a népek mindenképpen előttünk járnak: szinte mindig a friss levegőn tartózkodnak. Mi ezzel szemben olyan napi életritmust alakítottunk ki, ami állandó oxigénhiánnyal jár, noha sejtjeink számára ez a legfontosabb tápanyag. A szabad levegőn való mozgás tehát nemcsak azért fontos, hogy karcsúak, hajlékonyak és rugalmasak maradjunk, vagy azzá váljunk, hanem hogy egészségesek legyünk és maradjunk!

Lehet, hogy könnyebb a friss levegőn való mozgásra időt áldozni, ha az effajta tevékenységeket, légzésgyakorlatokat sejtjeink munkaszüneteként képzeljük el. Az oxigénutánpótlás ismét felvértezi őket a méreganyagokkal, baktériumokkal, vírusokkal és a megbetegedett testvérsejtekkel való harcra.

Mindegy, hogy az ember dolgozik, olvas, tévét néz vagy alszik: milliárd sejtje folyton résen van, azonnal kész arra, hogy a betolakodó, elfajulásra hajlamosító, egyszóval rákkeltő tényezőket megsemmisítse. Sajnos nincs olyan megbízható előrejelző rendszer, amely megkongatná a vészharangot, ha az egészséges sejteket a harc elvesztésének veszélye fenyegeti. Ezt leszámítva azonban mindenkinek ajánlanám, hogy egy pszichikailag vagy fizikálisan kivételes helyzet után hat-nyolc hónappal jelentkezzék kontrollvizsgálatra. Példaként említeném a tartós bánatot vagy vigasztalanság érzését egy különösen kedves ember elvesztése miatt (akár halál, akár az elválás az oka), a fertőző májgyulladást, a hosszan tartó anyagcsere-zavarokat vagy krónikus köhögést. Azt tanácsolom, az ilyen ember vagy radikálisan (tehát azonnal), vagy lépésről-lépésre változtasson az életmódján, az étrendjén, káros hajlamain (dohányzás, mértéktelen alkoholfogyasztás stb.).

Étkezések, kalóriapótlás

Kalóriapótlás
Étvágy szerint, de a telítettség érzésének első jelentkezésekor abba kell hagyni az evést, akármi is van a tányéron. Egye csak két-harmadát annak, amit szívesen elfogyasztana!

Étkezések
A táplálék tömegét öt részre kell osztani:
Reggeli (a napi össz-táplálék 25%-a)
Tízórai (15%)
Ebéd (30%)
Uzsonna (15%)
Vacsora (15%)

Zöldség, saláta, gyümölcs
Ezek az anyagok alkossák a táplálék faalkotórészeit, lehetőleg biotermesztésűek legyenek. Napi eledelünk 90%-a!

Fehérje
A napi tápláléknak mindössze 10%-a álljon állati fehérjéből. A fő fehérjeszállító a növényi fehérje, főként olyan szójababfélékből, mint a miso, a tofu vagy a tempeh.

Zsírok és olajok
Minimális zsír- és olajfogyasztás kizárólag növényi eredetből, többszörösen telítetlen zsírsavakkal.

Szénhidrátok
Főként hántolatlan rizs, korpás termékek, barna kenyér, burgonya, kevés sütemény vagy tésztafélék formájában.

Tejtermékek
Kizárólag sovány tejtermékek (túró, joghurt, kevés tejföl), kecske- és juhtejből készült termékek.

Édesítők, sók, fűszerek
Édesítésre minden esetben fehér cukor helyett kevés mézet, vagy sztíviát használjunk, a fűszerezéshez csak tengeri sót és friss fűszernövényeket. Sót olyan keveset, amilyen keveset csak lehet.

Italok
Trópusi tea, zsályatea, zöld tea, forrásvíz, ásványvíz (lehetőleg szénsav nélkül), biotermesztésű zöldségből, gyümölcsökből frissen préselt ivólevek, rizs- és szójatermékekből készült italok. A kávé és az alkohol teljes elhagyása szinte kötelező.

Összefoglalás

Evés
90% zöldség, gyümölcs, szójabab, rizs- és korpatermékek, 10% állati fehérje.

Ivás
Legalább 3-4 liter folyadék, főként trópusi tea (másfél liter), zsályatea (étkezések előtt 5 perccel), kínai zöld tea (étkezések után), citromlé (legalább 3 citromból naponta), továbbá frissen préselt répa, alma, cékla, articsóka, gyermekláncfű, máriatövis, narancs, szőlő leve, vagy gyógytea.

Fűszerezés
Csak friss fűszerekkel, pl. snidling, petrezselyem, kapor, bazsalikom, majoranna, tárkony (estragon), menta, szurokfű (oregano), kakukkfű, zsálya, zsázsa, citromfű stb. Kerülni kell a sótartalmú fűszerkeverékeket, úgy mint a grill-szószokat, a borsos fűszereket, a Worcester-szószt, ízfokozókat stb.

Tojás
Hetente maximum 3 főtt tojás sárgája, kerüljük a rántottát.

Ne együnk!
Szalonnát, kolbászt, marhahúst és az abból készült termékeket, sertéshúst és az abból készült termékeket, sült, füstölt, pácolt vagy grillezett húsokat. Kerüljük az alkoholt, a nikotint, a kávét, az erős vagy szintetikus fűszereket, a fehér lisztből készült termékeket, továbbá a cukrot, csokoládét, édességeket, vajat, margarint, diétás zsírokat, félzsíros margarinokat!

Fontos ajánlatok

Naponta 1 alma. Szójababból készült termékek rendszeres fogyasztása (miso, tofu, tempeh), brokkoli, karfiol, fokhagyma, hagyma, paradicsom, fehér fejes káposzta, articsóka, burgonya, kelbimbó, fejes saláta, spárga, feketegyökér.

Az étkezés átállítása teljes értékű termékekre (müzli, korpás vagy rozsos dara, zab, árpa, búzacsíra stb.). Naponta 1 evőkanál lenmagolajat 6 evőkanál zsírszegény, sovány túróval elvegyíteni. Minden ajánlott táplálékból csak keveset egyen, de a menüket változatosan állítsa össze.
A napi utolsó étkezés alvás előtt kb. 3 órával történjék.

Súlyos betegség esetén háziorvosa egyetértésével – tanácsos hetente háromszor reggelenként 1/2-1 liter langyos kamillateával vagy 20:1-re hígított kávéval beöntést vagy bélmosást végezni.

Egész testét naponta kétszer erősen, alaposan dörzsölje le forró vízzel és néhány csepp mentaolajjal átitatott törülközővel. Zuhanyozzon felváltva hideg és meleg vízzel. Erősítse a lelkét, gondolkozzék pozitív módon, végezzen lazító gyakorlatokat, tornázzon, sétáljon, fusson naponta 3-szor 15 percig, végezzen autogén tréninget, vizualizációs, meditációs gyakorlatokat vagy jógázzon. Ezzel testének-lelkének öngyógyító erejét aktiválja. Végezzen légzési gyakorlatokat. Lélegezze be mélyen, orrán keresztül nyitott ablaknál vagy a szabadban a tiszta levegőt, tartsa benn tüdejében, közben számoljon 5-ig, majd lassan, de nagyon alaposan lélegezze ki nyitott szájon át. Ismételje meg a gyakorlatot naponta háromszor, kb. 10 percig.

Napi programpélda:

Reggel és délelőtt óránként 1 pohár gyümölcslé
7.00 1/2 liter trópusi teakeverék
7.20 1/8 liter zsályatea
Reggeli 7.30 Citromlé (3 citromból); sárgarépalé, müzli joghurttal, almalé; vitaminok és nyomelemek bevitele
Tízórai 10.00 Paradicsomsaláta hagymával és fokhagymával
12.30 1/2 liter trópusi teakeverék
12.55 1/8 liter zsályatea
Ebéd 13.00 Miso-leves, zöldbab párolva főtt hallal vagy csirkehússal, banán;
evés után 1/8 liter kínai zöld tea, sárgabaracklé; vitaminok és
nyomelemek bevitele
Uzsonna 15.30 Sovány joghurt friss gyümölccsel, céklalé
Délután és este óránként 1 pohár zöldséglé
17.30 1/2 liter trópusi teakeverék
17.55 1/8 liter zsályatea
Vacsora 18.00 Zöldségsaláta; evés után 1/8 liter kínai zöld tea
21.00 Lefekvés, alvás

Scroll to Top